,,Lázas keresésbe fogtunk, hogy rátaláljunk a ruhára. A lehető összes helyen megnéztük. Az asszisztensemé az érdem, ő talált rá Monique-ra.
Monique Lhuillier vagyok, ez pedig az én szalonom. Esküvői és estélyi ruhákat tervezek. Úgy érzem, a ruháim klasszikus bájuk mellett modernek is. Azért jönnek hozzám, hogy valóra váltsam vágyaikat. Tőlem várják az igazi álomruhát. Legelőször Hilary mamájával ültem le. Végignézte a könyvet, majd rámutatott arra a ruhára, és azt mondta:"Ez az." Szó szerint tökéletes volt. Kivételes eset, amikor ruha és viselője így passzolnak. Felveszi a ruhát, és csak úgy süt róla a magabiztosság. Azonnal készült is egy ruha. Méretet vettünk, majd új ruhák készültek. Összesen hármat rendeltünk. Kellett egy a kaszkadőrnek, a fénydublőrnek és Hilarynak is, arra az esetre, ha valami történne. Ez az a ruha, amit Hilary a filmben viselt. Mint látható, teljesen báli ruha formája van. Három anyagot használtam a díszítéshez. Csipkét, ami nagyon nőies, nagyon klasszikus, és igazán csinos és elegáns. Aztán itt ez a gyöngyös rész, amire öt hét alatt úgy 2000 kristálygyöngyöt varrtunk fel. És végül ezt a hullámzó tüllszoknyát. És szerintem ez a három anyag remekül működött együtt, és igazán klasszikusan modern hangulatot teremtett a vásznon.
A beszélők: Denise Wingate (Costume designer) Linda Arnold (Dept. Head hair stylist) Lydia Milars (Dept. Head make-up artist) Monique Lhuillier (Designer)
Forrás: Los Angeles-i tündérmese DVD Extrák: Hamupipőke ruhatára-Így készültek a jelmezek
Copyright |